Könyvajánló: John Cadick, Mary Capelli-Schellpfeffer, Dennis K. Neitzel, Al Winfield – Electrical Safety Handbook (McGraw-Hill, 4. kiadás, 2012)
A 19. század végén, amikor az első szállodákban bevezették a villanyt, a tulajdonosoknak táblákat kellett kitenniük a szobákba. A táblák megnyugtatták a vendégeket: az elektromosság ártalmatlan, nem kell félni tőle.
Száz évvel később ugyanezekre a falakra már egészen más táblák kerültek. Vigyázat, életveszély.
A kettő között nem az áram változott meg, hanem mi. Megszoktuk. Az elektromosság a legcsendesebb kolléga a gyárban: nincs hangja, nincs szaga, nem látszik, nem melegszik fel, mielőtt baj lesz. Évekig együtt dolgozunk vele, és soha egyszer sem figyelmeztet. Aztán egy napon, egyetlen pillanat alatt, kiderül, kivel volt dolgunk.
Nem egy szabályon múlik
Az Electrical Safety Handbook szerzői mérnökök, egy orvos és egy oktató. Hétszáz oldalon újra és újra ugyanoda jutnak: a villamos biztonság nem egy eszközön, nem egy szabályon és nem egy oktatáson múlik, hanem azon, hogy ezek együtt működnek-e.
A könyv magja az, amit minden magyar villanyszerelő a feszültségmentesítés öt szabályaként ismer: leválasztás, visszakapcsolás elleni biztosítás, a feszültségmentesség megállapítása, földelés és rövidrezárás, védelem a szomszédos feszültség alatti részek ellen. A szerzők ehhez két egyszerű dolgot tesznek hozzá, amelyet a gyakorlatban a legkönnyebb elhagyni. Próbáld meg elindítani azt, amit lezártál. És mérj ott, ahol dolgozni fogsz, olyan műszerrel, amelyről előtte és utána is meggyőződtél, hogy működik. Egy hibás műszer ugyanis éppolyan megnyugtatóan mutat nullát, mint egy jó.
Kié a döntés?
A könyv legerősebb mondatai nem műszakiak. Az egyik szerint a termelés kiesése önmagában soha nem elfogadható indok arra, hogy feszültség alatt dolgozzunk. A másik szerint a végső döntést a munkát végző szakember hozza, és ezért semmilyen retorzió nem érheti.
Minden karbantartó tudja, mennyire nehéz ez egy olyan műszakban, ahol áll a sor, jön a kamion, és valaki a háta mögött azt mondja: „csak gyorsan, kikapcsolás nélkül”. Ilyenkor nem a szabványismeret dönt, hanem az, hogy a szervezetben ki mer nemet mondani, és ki áll ki mellette.
Amit a falakra kellene írni
A szerzők összegyűjtötték azokat a mondatokat, amelyeket mindannyian hallottunk már: „Csak 230, nem lesz baj.” „A kesztyű elég lesz.” „Ha az egyik kezem a zsebemben van, nem ráz meg.” „Ezt a megszakítót nem kapcsolgatjuk, mert akkor áll a gyár.”
Ezek nem tudáshiányt jelentenek, hanem kultúrát. Ugyanazt a csendes megszokást, amely a 19. századi szállodai táblákat írta. A kultúrát pedig nem lehet egy éves munkavédelmi oktatással megváltoztatni. A könyv utolsó fejezetei ezért a vezetői elkötelezettségről, a dolgozók bevonásáról, a karbantartásról mint biztonsági kérdésről és a felnőttképzésről szólnak.
Egy mondatot ezekből is érdemes kiírni a műhely falára: a különbség a huszonöt év tapasztalat és az egy év huszonötször megismételt tapasztalata között a tudatosan megtervezett betanítás.
Kinek ajánlom
Villanyszerelőknek, villamos karbantartóknak, villamosmérnököknek, energetikusoknak, munkavédelmi szakembereknek, és mindenkinek, aki üzemi szinten szabályozza vagy oktatja a feszültségmentesítést és a lakatolás-címkézést. Nem kell elejétől a végéig elolvasni: a védőeszközökről és a biztonsági eljárásokról szóló két fejezet önmagában megéri, a karbantartásról szóló pedig minden karbantartási vezetőnek kötelező olvasmány lehetne.
Egy fenntartás: a könyv angol nyelvű, és amerikai szabályozásra épül. Az elvek egyetemesek, a konkrét előírásokat viszont mindig össze kell vetni a hazai követelményekkel, különösen az MSZ 1585-tel és az MSZ EN 50110-1-gyel.
A csendes kolléga nem fog szólni. Nekünk kell figyelnünk rá.
